Szomjas Utazó

RAMOS GIN FIZZ

Ezt a koktélt "rázzák" a leghosszabb ideig a világon.

2020. június 05. - Orosz Bogi

New Orleansról először a jazz jut eszünkbe, de híres még a gasztronómiájáról, a gyarmati korban épült, bohém francia negyedéről. Itt született Louis Armstrong, innen terjed el a Gospel mise és rengeted amerikai filmet forgattak a vársoban. Szintén New Orleans érdekessége, hogy  itt készítették el először a világ leghosszabb ideig rázandó koktélját, a Ramos Gin Fizz-t.

Az ital 1888-ban született. Henry C. Ramos bártender a saját bárjában az Imperial Cabinet Salon-ban készítette először, amelyet eredetileg New Orleans fizz-nek neveztek. A szesztilalom előtt az ital népszerűsége egyre terjed. Az egyediségét az is jelentette, hogy kivételesen hosszú ideig, 12 percig kellett shakelni, hogy a tojásfehérje megfelelően kemény legyen az ital tetején. A hagyomány szerint az 1915-es karnevál idején Henry C. Ramos bárjában 32 bártender felváltva shakelt, hogy minden ünneplő vendég tökéletes Ramos fizz-zel koccinthasson.

Az ital receptje a bár 1920-as bezárásig titkos maradt, de ma már a világ sok híres bárjában istenien tudják elkészíteni.

20191224_165119.jpg

Összetevők:

0,4 cl Gin

1,5 cl friss citrom lé

1,5 cl friss lime lé

0,2 cl cukor szirup (agavé szirup)

3 csepp narancsvirág víz

3 csepp vanília kivonat

1 tojás fehérje

0,6 cl tejszín

Szódavíz spritz az ital tetejére

Elkészítés: Az összes összetevőt, kivéve a szódavizet, öntsd egy jéggel teli shakerbe. Ha nem is 12 percig, de jó néhány percig shakeld az italt (ha a spirálszűrőd rugóját beleteszed a shakerbe, krémesebb italt készíthetsz). Majd dupla szűrővel, hogy jégdarabok ne essenek bele az italba, szűrd át egy long drinkes pohárba és töltsd fel egy kis szódával.

Ezt az itat elsősorban rutinosabb koktélkészítőknek ajánlom otthoni koktélozáshoz. Ha még kevésbé érzed magadat magabiztosnak, akkor kérd inkább kedvenc koktélbárodban és figyeld a bártendert, hogyan is csinálja ezt az remek, krémes és egyben frissítő italt. Budapesten finom Ramos Gin Fizzt ihatsz, például a GoodSpirit Bárban.https://goodspiritbar.hu/

 

Caipirinha koktél Brazíliából

Brazilok nemcsak a fociról, a Riói karneválról és a szambáról híresek.

Az elmúlt hetekben rendezgettem a régi fényképeinket és ráakadtam az egyik bakancslistás utazásunk fotóira. Nagyon jó volt újranézni őket és feleleveníteni az élményeket. Így most Dél- Amerikába, Brazília színes, izgalmas világába kalauzollak el Titeket. Persze az utazási korlátozások miatt most csak gondolatban tudunk kirándulni, de lassan, talán újra elkezdhetjük tervezgetni a szabadságunkat. Remélem, élményeim nektek is inspirálóak lesznek és talán még Dél-Amerika felé is elindultok. Az utazás tervezéséhez ajánlom, próbáljátok ki Brazília ismert koktélját a Caipirinhat. (Részletes receptet itt találod)

Brazíliában, évekkel ezelőtt - az itteni télből elmenekülve – kalandos két és fél hetet töltöttünk. Jártunk az Iguaçu vízesésnél, az Amazonas vidékén, Caipirinhat szürcsölgetve lustálkodtunk csodás tengerpartokon, a Szilvesztert pedig Rio de Janerio-ban a híres Copacabana Beachen töltöttük.

brown_plain_collages_facebook_post.png

Utazásunk első állomása São Paolo volt, ahová az esti órákban érkeztünk, s már a repülőn egy helyi lakostól részletes útbaigazítást kaptunk. Útleírási javaslatában a legfontosabb az volt, hogy mielőtt továbbutaznánk São Paoloból, ne felejtsük el megkóstolni Caipirinha koktélt, ami hagyomány szerint innen származik.

Részletesen és nagy lelkesedéssel elmesélte, hogy a Caipirinha név a legenda szerint két szónak az összeolvadásából, „Caipira” és a „Curupirinha” szóból születtet. Az első szó jelentése, „erdőben dolgozó földműves”, míg a második a „démon” szóból ered. A brazil mondavilág szerint létezik egy Curupira nevű démon, aki az őserdőben él. „Curupira” kicsinyítős képzőjű alakja a „Curupirinha”.curupira.png                                        Forrás: http://www.pharmexec.com/

Brazil nyelvhasználatában egyébként, „Curupirinha az alkoholos befolyásoltságnak olyan állapotát is jelenti, amikor már kezdünk lazulni, sőt elkezdünk kissé homályosan, elmosódottan is látni a körülöttünk lévő világot. São Paolo egyik nyüzsgő, vidámságtól pezsgő hangulatú, de ugyanakkor biztonságos városnegyedét választottuk, ahol a bárok, food truck-ok egymás mellett sorakoztak.

Utazásunk előtt, bár ismertem az italt, de soha nem jutott eszembe, hogy megkóstoljam, egy bárban kérjek egyet, vagy esetleg készítsek magam is. Megtapasztalhattuk, hogy a Caipirinha  koktél valóban kihagyhatatlan. Első esténket ez koktél tette emlékezetessé, elkészítését is meglestük, megtanultuk a helyiektől. (melyet alább elolvashattok) Az italhoz, helyi ételt is ajánlok. A gasztronómia iránt érdeklődőknek szívből ajánlom a Portugáliából származó és Brazíliában is jól ismert ételt a Feijoada-t, (ejtsd: fezsuádá). Ez egy igen laktató babos étel. Apróbb szemű babbal, füstölt hússal, kolbásszal és friss hússal készül és ehhez a valóban első osztályú italt, Caipirinhakat ittunk.

São Paolot elhagyva az Iguaçu vízeséshez repültünk, ahol két napot töltöttünk. Az Iguaçu vízesés lélegzetelállítóan szép! Látványa hihetetlen, ahogy 2,7 km szélességben húzódik és 270 különálló zuhogóból és kisebb vízesésből áll. A vízesés 1980 óta a Világörökség része, különlegességét fokozza, hogy három ország- Argentin–Brazilia–Paraguay- határán fekszik.

Ha egyszer arra jártok, néhány hasznos tanácsot adok:

  • A lezúduló víz ereje óriási, ezért esőkabát vagy gyorsan száradó ruha viselése ajánlott, ha nem akar az ember teljesen elázni és sokáig vizesen sétálni.
  • Készülj fel, hogy érdekes állatokkal is találkozhatsz, mivel az Iguaçu vízesés a dzsungel mélyén fekszik, és a vízesés melletti ösvényeket az esőerdő veszi körül, így könnyen találkozhattok majmokkal, napfürdőző gyíkokkal, melyek akár félméteresek is lehetnek. Láthattok nagy színes pillangókat, fákon ülő hangos, színes tollú madarakat, de mindegyik állat közül a legjópofábbat, a kicsi a vörös orrú koátit. (Ez a kis vörös orrú állatka imádja a turisták szendvicseit elcsenni)
  • Nem kell óriási túra szettel készülni, hiszen a kijelölt utak könnyen sétálhatóak és büféket is bőven találtok a sétálás során.
  • Indiana Jones rajongók figyelem! Ezen a helyszínen forgatták az Indiana Jones filmek legutolsó részét, a kristálykoponya királyságát.

 nowoczesny_podro_prosty_kola_post_na_facebooku.png

Az Igauçu vízesés és környéke gyönyörű. Még több napot is el lehetett volna ott tölteni, (például az argentin oldalról is megnézi a vízesést, de mennünk kellett, mert még sok állomás várt ránk. )

A következő állomásunk a dzsungel közepén fekvő kétmilliós nagyváros, Manaus volt.

A város a Rio Negro és az Amazonas folyó összefolyásánál épült és egykor, a 19 században a gumifáknak és a kaucsuk exportnak köszönhetően fényűző, gazdag város volt. Ezt az aranykort idézi az Amazonas Színház is. Nagyon örültem, hogy megnézhettük ezt a csodálatos épületet, melyet a Vogue magazin beválasztotta a világ 15 legszebb operaháza közé

A városi kulturális élmények után következett a nomád esőerdő. Képzeljétek, kint éjszakáztunk az dzsungelben! Piranha halat fogtunk, amit meg is ettünk, függőágyban aludtunk, és megtanították nekünk, hogyan lehet fából kanalat faragni és pálmalevélből tányért készíteni. Ez az „egy éjszakás kaland” egy életre szóló élmény lett.

orange_teal_beach_location_pin_facebook_post.png

Fáradtan, mégis feltöltődve folyattuk utunkat Salvador de Bahia felé.

Ez az építészetileg gazdag és kulturálisan sokrétű város volt Brazília első fővárosa. Ebben a lenyűgöző városban minden megtalálható. Színes utcái, a régi gyarmati épületekkel, szép templomaival csodálatos. Nagy art deco rajongó vagyok, ezért többször is közlekedtem a világ első, kültéri liftjével, amely art deco stílusban épült. A városnak sok strandja is van.  

Tippek Salvadori időtöltéshez:

  • Kóstoldjátok meg a Moqueca-t! Ez egy salvadori ételspecialitás, garnélás pörkölt féleség, amely, kókusztejjel, petrezselyemzölddel készül.
  • Nézd meg a naplementét, legszebb a Porto da Barra tengerparton!
  • Sétáljatok egyet a világító torony mellett, a parton
  • Menjetek be Salvador történelmi óvárosába! Itt is találtok egy különleges helyszínt, amire ráismerhettek, különösen a Michel Jackson rajongók. Itt, Salvador történelmi óvárosban a Largo do Pelourinhoban és a riói favellákban forgatták Micheal Jackson „They Don’t Care about us” dal klipjét.

orange_teal_beach_location_pin_facebook_post_1.png

Utazásunk végállomása Rio de Janeiro volt. Elképesztő ez a város, pörgős éjszakai életével,  monumentális szobraival és a világhírű strandjaival! Itt aztán nincs hiány szabadtéri koncertekben, finom italokban és ételekben! Csodaszép természeti adottságai lenyűgözőek és itt szilveszterezni fantasztikus volt.

boston_buildings_girls_weekend_photo_collage.png

Lassan már 5 éve, hogy Brazíliában voltunk. Azóta igyekszem a Caipirinha koktél készítési tudásomat tökéletesíteni.

Az alábbiakban megosztok veletek néhány jó tippet, egy eredeti Caiprinihahoz

LIME: Sok lime elengedhetetlen. Tudom nálunk nem olcsó ez a gyümölcs, de egy jó Caipriniha koktélhoz használjunk bőven. Inkább csináljunk kevesebb italt, de az legyen tökéletes! Szóval egy adag italba két lime-ot tegyünk, és semmiképpen ne cseréljük fel citrommal. (Bár a hivatalos recept csak fél lime-ot mond, higgyetek nekem, sokkal jobb italt készíthettek 2 teljes lime használatával.)

LIME feldolgozásakor ügyeljünk arra, hogy a gyümölcs két csücskét vágjuk le és a fehér erét pedig vágjuk ki, mert mindkettő keserítheti az italunkat. A cukor hozzáadása után használjuk a törőfát, de óvatosan nehogy túlzottan szétnyomjuk a lime-ot.

JÉG :Inkább tört jeget használjunk és tegyük teljesen tele a poharunkat jéggel (Elsősorban Old Fashioned poharat használjatok!). 

Az igazat megvallva még ezekkel a kulisszatitkokkal sem tudok olyan finom Caipriniha koktélt készíteni, mint amilyeneket Brazíliában ittam. Remélem, egyszer még visszatérhetek és felfedezhetem Brazília újabb szegleteit, de addig is folytatom a koktélom tökéletesítését. 

CAIPIRINHA

Brazlia nemzeti itala

A Caiprinha koktél szülőhazája Brazilia. Az ital fő alkotóeleme - a cachaça, (erjesztett cukornádból készített, 38-51% alkoholtartalmú párlat)  Brazília eredetvédet, nemzeti itala.

A Caipirinha születése körül több legenda kering, a legismertebb történet szerint az első italt 1918 körül São Paulo környékén készítették. Eredetileg mézzel és fokhagymával készült a recept, amelyet influenza ellen használtak.  Egy napon valaki úgy döntött, hogy kiveszi az italból a fokhagymát és a mézet, és hozzáadott néhány evőkanál cukrot, hogy az ital savanyúságát csökkentése, ekkor kezdődött ital gasztronómiai elterjedése.


caipirinha_1.jpg

Összetevők:

4 cl cachaça

Minimum 1 lime

barnacukor

Elkészítés: A lime-ot vágd cikkekre és törőfával nyomd szét old fashioned pohárba, adj hozzá 2 púpozott bárkanál barna cukrot, töltsd tele a poharat tört jéggel és keverd meg és tegyél az ital tetejére tört jeget.

Tipp: Tegyél az italodba több lime-ot, a sok lime nagyon frissítővé teszi az italt, vagy eper szezonban adj hozzá frissen préselt epret.

epres_caipirinha_2.jpg

 

HÁROM NYÁRINDÍTÓ KOKTÉL A KARANTÉN IDEJÉRE

FRISSÍTŐ, NYÁRI HANGULATOT IDÉZŐ KOKTÉLOK, KARANTÉN IDEJÉRE

Az idei tavasz a koronavírus miatt egészen másképpen alakult, mint ahogy terveztem.

Elmaradtak a munka utáni lazító, tavaszi kirándulások, utazások, viszont nagyszerűen elsajátítottam a Homeoffice módszerét, lakásunkban pedig tökéletes rendet teremtettem. A rendrakás, a szekrények rendezése során bárszekrényünkre is sor került.Átnéztem az italainkat, poharainkat átmostam, majd beszereztem néhány izgalmas ízvilágú tonikot és az első eperadagot is, így készültem  fel egy nyári hangulatú koktélozásra. 

Bemutatom nektek az idei három, kedvenc nyárindító koktélomat, amiket a social distancing figyelembevételével, egy napos délutánon, nyitott ablaknál vagy teraszon, illetve akár egy valós vagy virtuális családi, baráti pikniken is tudjátok fogyasztani.

eper.jpg

GIN TONIK VARIÁCIÓK

Az eper az egyik kedvenc gyümölcsöm, májusban szezonja is van.

Szeretem a Ginből készült italokat, így a nyári koktél listám nem is kezdődhet mással, mint egy izgalmas Gin & Tonikkal. Nagy örömmel figyelem a gin újbóli előretörését és lelkesen kísérletezem különféle ginekkel és tonikokkal, hogy megtaláljam a hangulatomnak és az időjárásnak megfelelő Gin&Tonik kombinációmat. Mivel gin rajongó vagyok, négy különféle gin van a bárszekrényükben. The Botanist gin kellemesen aromás és kevésbe boróka nehéz, így az eper édeskés íze miatt ezt választottam. Tegyetek mentás is az italba, ami az eper édeskés aromáit frissíti. A tonik kollekciónkból pedig egy citromfüves Peter Spanton tonikot választottam, így italom egy kis citrusos aromát is kapott. A gin tonik nagy előnye, hogy könnyen elkészíthető és jó minőségű alapanyagok használatával villámgyorsan, egy nagyon kellemes long drinket tudtok fogyasztani. 

DAIQUIRI

Rum rajongóknak egy igazi karibi italt, a Daiquirit javaslom.

Ez az ital is könnyen feldobható eperrel, ha pedig beköszönt a nagy meleg, jéggel blenderben (turmixgépben) Frozen Daiquirit is készíthetünk.

A Frozen Daiquirre gondolva, felidéződik bennem floridai utazásunk emléke. A hosszú, tengeren átívelő Key Westre vezető út és a megérkezés, amit egy Frozen Daiquirivel ünnepeltük meg. Ha majd egyszer Key West-en jártok, feltétlenül kóstoljátok meg ezt a finom italt, amely Hemingway kedvenc itala is volt (s aki egyébként Key Westen is élt).

20200101_202519.jpg 

MARGARITA

Azok pedig, akik egy kis mexikói hangulatot szeretnének otthon teremteni, azoknak ajánlom a Margaritát. Ezt is el lehet készíteni epres vagy sima verzióban is, sőt Margaritánkat, úgy is feldobhatjuk, hogy a pohár crusztázáshoz (pohár peremét sóval díszítik) használt sót variáljuk.  

frozen_margarita.png

Íme, most ezt a három italt ajánlom Nektek karantén idejére.

Nem kell messzire utazni, elég egy kellemes ital, karibi zene. és fantáziáknak köszönhetően messze repülhetünk gondolatban.

Jó hír, hogy a meteorológusok hétvégére kellemes meleget ígérnek, így remélem Nektek is kedvetek lesz koccintani a nyári napsütésben és felidézni - otthonunkban a kanapén ülve - egy kis tengerparti életértést.

DAIQUIRI

 Ezt az italt a rum őshazájában, Kubában készítették először, a Spanyol-Amerikai háború alatt.

A legenda szerint  Santiago de Cuba melletti  fémbányában dolgozott az ital első elkészítője Jenning Cox bányamérnökként. Történt egyszer, hogy amikor a főnöke látogatóba  érkezett hozzá, éppen nem volt kéznél a főnök kedvenc itala, a gin. Jobb híján kénytelen volt rumot felszolgálni. Mivel akkoriban a rumnak még kellemetlen mellékíze volt, az italt cukorral és citromlével keverte össze.

Ezt az  igazi karibi ital, 1902-ben mutatták be először New Yorkban és onnan indult hódító útjára. Ma már a világ egyik legismertebb koktélja.

Santiago de Cuba környékén még egy tengerpartot is elneveztek róla. Az ital nagy kedvence volt Ernest Hemingwaynek és John F. Kennedy elnöknek.

164-frozenstrawberrydaiquiris-lh.jpg

Az alap Daiquiri összetevői:

4,5 cl Rum
2 cl citromlé vagy limelé
0,5 cl cukorszirup

Készítése: Az összetevőket shakerben jéggel összerázzuk, és koktélos pohárba szűrjük.

Díszítése: lime-karika

A klasszikus változaton kívül készíthetünk Fruit vagy a Frozen Daiquirit is. Az első esetében a receptúrában a cukorszirup helyett gyümölcsszirupot használunk, míg a Frozen Daiquirinél az italt blenderben készítjük zúzott jéggel és friss gyümölcsökkel.

COSMOPOLITAN

Egy örök sláger

A Cosmopolitan koktél kialakulása körül számos mende-monda ismert a világon. Talán a legelfogadottabb, hogy az italt először a mai formájában 1985-ben vagy 86-ban készítette el egy floridai bártender lány South Beach-en. Világhírűvé a "Szex és New York" filmsorozat tette. A film hatására egy nagyon csajos italként gondolunk rá és ezt az image-et tartja is hosszú évek óta.

cointreau_cosmopolitan_white_background.jpg

 

Összetevők:                

4 cl vodka
1,5 cl Cointreau
1,5 cl lime lé
3 cl áfonyalé

Készítése:  Az összetevőket shakerben jéggel összerázzuk, és nagy vagy dupla koktélos pohárba töltjük.

Díszítése: lime szelet

 

Három forró ital a téli szezonra

Nem kell bártendernek lenni, ahhoz, hogy finom forró italokkal kényeztesd a barátaidat és magadat is.

A múlt héten egy őrült munkanap után –hirtelen ötlettől vezérelve- az egyik barátnőmmel elmentünk inni egy forró kakaót. Fáradtan ültünk egymással szemben és csak szürcsöltük a finom, lélekmelegítő italt. Az egésznapi hajtás után igazán jól esett ez a forró kakaó!

20171128_112156_resized.jpg

Hazafelé azon morfondíroztam, hogy milyen megnyugtató érzés egy bögre, forró kakaó iszogatása, téli estéken az egésznapi stressz levezetésének remek módszere lehet! Gondoltam is, itt az ideje, hogy felkészüljek kakaó ügyben a téli szezonra. De jó is lesz az ünnepek alatt, a hideg, borongós januárban és februárban elővenni kedvenc bögrémet és inni egy jó, forró kakaót!

A kakaó egészségre gyakorolt jótékony hatásairól számtalan tanulmány született. Jót tesz a keringésnek, óvja az immunrendszert, valamint késlelteti az öregedést. Nem tudom, hogy mennyire igazak ezek a tanulmányok, de az biztos, hogy nekem egy jó minőségű kakaó elfogyasztása igazi öröm, csupa boldogság!

Úgy gondolom, hogy a klasszikus, tejszínhabos kakaó mellett érdemes kipróbálni néhány kakaó alapú alkoholos és fűszeres verziót is, például érdemes megkóstolni mogyorólikőrrel, rummal vagy narancslikőrrel ízesítettet.

A kísérletezés annyira jól ment, hogy nemcsak kakaót, hanem más forró italt is készítettem.

A "főzőcskézés" egyetlen hibája csak az volt, hogy egyedül próbálgattam ki az italokat. Kár, hogy nem szerveztem rá valamilyen baráti összejövetelt. Legközelebb ezt biztos, hogy másképpen fogom csinálni. Nektek is ezt ajánlom. Szervezzetek télköszöntő, forró italok készítése délutánt! 

Íme, három kedvenc forró italom, amelyeket biztosan minden évben, a tél beköszöntésekor el fogok készíteni és remélem, hogy ezzel boldoggá teszem családomat, barátaimat és persze magamat is.

Nagy kedvencemmel kezdem a sort, ezt semmiképpen se hagyjátok ki! Egyszerű elkészíteni és igazán átmelegíti lelkünket és testünket.

FORRÓ KAKAÓ COINTREUA-VAL, AZAZ A COINTREAU CHOC

Percek alatt elkészítheted ezt a forró italt, nem kell hozzá más csak jó minőségű kakaópor és Cointreau, a részletes receptet itt találod.

A Cointreau Choc-ot a téli szezonban több budapesti helyen is meg tudjátok majd kóstolni. Én egy igazán franciás hangulatú kis kávézót ajánlok, a Széna tér közelében lévő Cafe Flore-t, ahol hópihés design-os cuki elviteles pohárban is kérhetitek az italt.

20171129_150651_resized.jpg

FORRALT BOR GRÁNÁTALMÁVAL

A téli szezon igazi klasszikusa a forralt bor. Idén szerettem volna valamivel feldobni, a szokásos narancsos irány mellett kipróbáltam, hogy gránátalmát is teszek az italba. Nagyon finom lett, a gránátalma kellemes aromát adott a forralt bornak, ajánlom mindenkinek. Receptje igen egyszerű és mindenki könnyedén a saját ízlésére formálhatja, az enyémet itt találjátok.
untitled11.jpg

BOMBARDINO

Síelések és a Hüttés pihenések Bombardino nélkül elmaradhatatlanok. A nosztalgia kedvéért otthon is meg lehet csinálni. Receptet itt találjátok.
20160117_163234.jpg

BOMBARDINO

Síelők egyik kedvenc itala

A legenda szerint a Bombardino-t egy genovai bártender készítette el először, de nem a tengerparton, hanem az olasz Alpokban. A történet szerint egy nap, négy síelő a hóvihar elől bemenekült a bárjába és valami forró ital kértek. A genovai körbenézett és a rendelkezése álló alapanyagokból gyorsan elkészítette ezt az italt.

Összekevert tejet, whisky-t és a zabaglione-t (tojáslikőrt) és ezeket felmelegítette. Az egyik síelő, amikor megkóstolta az italt, felkiáltott: "Accidenti! È una bomba!" - A mindenit! Ez egy bomba! Azóta az ital népszerűsége töretlen és a síelők széles körben fogyasztják.

A Bombardinonak ma már több fajtája is létezik, a legelterjedtebb tojáslikőrt és rumot vagy whiskey-t tartalmaz, de tehetünk bele brandy-t vagy cognac-ot is. Általában melegen, tejszínhabbal szolgálják fel, ízlés szerint fahéjjal lehet díszíteni!

Ha a sípályán fogyasztotok Bombardino-t, kérlek, hogy csak mértékkel tegyétek. Inkább az Apré-Ski-t válasszátok és síelés után a pályák alján lévő bárok egyikébe üljetek be egy italra. Autót vezetni pedig tilos!

untitled23.jpg

Összetevők:

1,5 rész Rum, Whisky vagy Brandy/Cognac

3 rész tojáslikőr

Tejszínhab

 Így készítsd el:

Öntsd össze az alapanyagokat egy edénybe, lassan melegítsd fel. Figyelj oda, hogy ne forrald fel, csak melegítsd. A tálalásnál tedd rá a tejszínhabot.

GRÁNÁTALMÁS FORRALT BOR

A forralt bor a téli szezon egyik örökzöld itala. Minden karácsonyi vásáron megtalálható, de otthon is könnyen elkészíthető. Érdemes kísérletezni, a szokásos forralt bort új fűszerek vagy gyümölcsökkel könnyen fel lehet dobni. Az idei évben én a gránátalmát választottam és azzal készítem el a forralt borunkat.

 12.jpg

Összetevők 8-10 főre:

1 üveg vörös bor

1 pohár frissen facsart narancs lé

1 pohár grátánalma lé

1/3 pohár méz (ízlés szerint módosítható ki mennyire szereti édesen az italt)

2 fahéj rúd

5 szegfűszeg

5 db ánizs

2 narancs felszeletelve

3/4 pohár friss gránátalma

 

 

 

 

COINTREAU HOT CHOCOLATE

A Cointreau nagy kedvencem, klasszikus koktélok (például: White Lady vagy Margarita) elengedhetetlen szereplője. Azt is szeretem benne, hogy egyedül is megállja a helyét, így nyáron isteni Fizz-t tudunk belőle csinálni, télen pedig fantasztikus forró kakaót készíthetünk vele.
cointreau-chocolate.jpg

Összetevők:

4 cl Cointreau 
Egy csésze forró kakaó
Opcionálisan tejszínhab és csokireszelék

Így készítsd el az italt:

Válaszd ki a kedvenc bögrédet, és készíts el benne egy forró kakaót, ehhez adj hozzá 4 cl Cointreau-t. Ha akarod tegyél hozzá tejszínhabot.

Ha tejszínhabot is teszel az italodba, semmiképpen se növényi alapú tubusos habot használj, hanem készíts rendes tejszínhabot. A legideálisabb, ha beruházol egy tejszínhab készítő szifonra, amellyel tökéletes habot készíthetsz.

 

süti beállítások módosítása